Jól látjátok, az Angyalok bukásának második részét is kivégeztem, és gondoltam megírom ezt a kritikát is míg még friss az élmény :) Ééés jöjjön is csodálatos saját fordítású, fülszövegem (nem ér cikizni, elég bénán tudok fordítani:D) 

 

Amikor egy csapat ember elfoja Penryn húgát Paige-t, azt gondolva, hogy egy szörnyeteggel van dolguk, a helyzet mészárlásba torkollik. Az emberek rettegnek. Penryn és Paige anyjának megszakad a szíve.

 Penryn átkutatja egész San Fransisco-t Paige után kutatva. Miért ilyen üresek az utcák? Hová tűntek az emberek? A Paige utáni keresése elvezeti őt az angyalok titkos tervének a szívébe, ahol egy pillanatra betekintést nyer a motivációjukba és abba, hogy milyen szörnyű végletekig képesek elmenni az angyalok, hogy elérjék a céljukat. 

Mindeközben Raffe a szárnyai elrablójára vadászik. A szárnyai nélkül ugyanis nem csatlakozhat ismét az angyalokhoz, nem veheti át méltó helyét mint a vezetőjük. Amikor a dönteni kell a szárnyai és Penryn között, vajon melyiket fogja választani? 

 

Olvastam egy olyan kifejezést az egyik kedvenc könyvembe (az Obszidián 4. részében, az Originben), hogy sucked major ass. Ez a kifejezés először vicces volt. Aztán mikor szembesültem a jelenséggel, hogy a hónapokkal előre előrendelt (!!!) World Aftert késve szállították ki, rájöttem, hogy igen. Ezt a kifejezést bizony bele lehet illeszteni a szürke mindennapokba. Na itt arra szeretnék kilyukadni, hogy míg türelmesen (hát persze :D) vártam, hogy megérkezzen a kicsike, mások már rég elolvasták, így (mivel akaraterőm kb 0) neki is estem a kritikák olvasásának. Aztán sikerült is egy kicsit meglepődnöm, mert habár mindenki állította, hogy igen nagyon szerették ezt a könyvet is, az elsőhöz nem ér fel. Mikorra a könyv végre megérkezett, már eléggé felturbóztam magam, úgyhogy egy ültömben el is olvastam az egészet. És, hogy mire jutottam? Hát olvassatok tovább :)

A második rész szinte percre pontosan ott folytatódik, ahol az első abbamaradt, ami elég nagy megkönnyebbülés azután a borzasztó függővég után (amit a fülszöveg nem spoilerez el szerencsére). A World After pontosan ugyanúgy magába szippantott mint az első rész, és mint tapasztalt olvasó úgy gondoltam, hogy tudom mire számítsak. A figyelmeztetés megvolt, hogy habár hiába egy zseni Susan Ee, ez a rész nem lesz olyan 100%ban fenomenális mint az első, tehát kisebb elvárással indultam. Mivel egy 5 részre tervezett regényről vans szó, nyilván egy átvezető rész lesz ez, elég jó, hogy fenntartsa az érdeklődásünket de semmi több. Komolyan mondom, hogy már régen csalódtam regényben ennyire poritívan és ezt nem is azért mondom, mert alacsonyabbra tettem a lécet, ugyanis is az csak arra volt jó, hogy nagyobb legyen a pofon. Nem mondom, hogy jobb volt az első, de csak azért mert úgy gondolom, hogy attól lehetetlen jobbat írni. Viszont ez is volt legalább olyan jó. Az első részben kapott kérdések egy részére választ kaptunk, viszont mint egy jó regényhez illik, egy megválaszolt kérdés helyére jött legalább még két kérdőjel. A World Afterben míg még mindig van humor, sokkalta sötétebb és egy kicsit brutálisabb lett mint az Angelfall. Viszont a törékeny vonal- hogy mennyire durva-vicces-szívbemarkoló- ebben a részben is megmaradt.

Nagyon gyakori az az eset, hogy egy könyv második részére rámondják (néha jogosan), hogy felesleges volt, a történt enélkül is teljesen megállta volna a helyét, csak azért írták, hogy több pénzt le tudjanak húzni az emberről. Hát ha van is regény, amire ez igaz, az tuti biztos, hogy a World After nem sorolható bele ebbe a kategóriába. Sőt odáig is elmegyek, hogy azt mondom, hogyha lenne olyan kategória hogy tökéletes második rész akkor ezt tuti, hogy oda kerülne. (Nem még mindig nem az elfogultás beszél belőlem, csupán ez az igazság.) Miért?   Először is sokkal jobban megismerjük a szereplőket. Vegyük például Skizo-Anyut.  Míg az első részben ott volt egy pár jelenetben amiken vagy szórakoztunk vagy szörnyülködtünk, bár megkedveltük, aligha ismertük meg. Szrencsére Susan Ee ezt a második részben pótolja. Aztán ott van Penryn. Az Angyalok Bukásában megmaradt a kereteken belül, nem volt eltúlozva a karaktere (mert igen simán lehet túlzásba vinni egy badass szereplőt is), ebben a részben míg még mindig nagyon kemény volt (még mindig példakép^_^ ), egy emberibb oldaláról ismerhettük meg. Különöseb tetszett benne, hogy az írónő nem akarja elhitetni velünk, hogy csupán egyetlen lány képes lenne harcba szállni egy sereg képzett, harcos angyallal, mitöbb Penryn sem áhítozik a világmegmentő szerepre. Csak a családját szeretné egyben tartani  a káoszban. Raffe habár a könyv egy részében kevesebbet szerepel ( bizonyos okok miatt amiket nem mondok el mert eszem ágában sincsen spoilerezni *.*), mikor igen, azok mind jelentőségteljes pillanatok. Arról meg már ne is beszéljünk amikor jön a Penrynnel ketten a világ ellen felállásuk, amit az első részben annyira megszerettem. Ha ez az egész rész csak a karekterfejlődésre összpontosult volna, már akkor is megérte volna, mert azt hiszem ez az a könyv amit bármelyik elsőkönyves, papírmasé írónak a kezébe nyomhatnék, hogy Na így kell ezt csinálni :). Persze sokkal több ez mint 314 oldalnyi karakterizálás. Látszik, ahogy a történet halad előre, hogy Susan Ee fejében ott van egy (talán nagyon is pontos) elképzelés, hogy merre halad a történet, és e szerint van az egész felépítve. Az, hogy az egész tudatos lehet nem tűnik, nagy szónak, viszont amikor találkozunk azzal a csodálatos jelenséggel mikor nyilvánvaló, hogy még maga az írónő sincs tisztába, hogy a szavak halmaza amiket írt, és amik véletlenségből egy többé-kevésbé összefüggő szöveget alkotnak, merre halad az nagyon sok esetben el tudja rontani az egész sorozatot. Itt viszont szerencsére (na meg remélhetőleg, hiszen azért csak van még vagy 3 rész a sorozatból, habár nem félek nagyon :D) Ebben a részben már rájövünk, hogy mit is akarnak az angyalok, mi is a céljuk, és nagyobb betekintést kapunk abba, hogy hogyan is épül fel az angyaltársadalom. Szembesülünk azzal, hogy mivé is válhatnak az emberek, biznyos körülmények között, meddig hajlandóak elmenni a túlélésért. Megtudjuk, hogy mi is történt Paigel. Alkalmunk van még jobban megszeretni Dee-Dum -ékat, és még jobban utálni egyes angyalokat.

 A lista mehetne végtelenségig (na jó azért addig talán nem:D), viszont azt hiszem nyilvánvaló. Ez a könyv példa lehetne arra, hogy milyen legyen egy sorozat második része. Valamilyen szinten még egy kicsit jobban is tetszett az első résznél, ha máshogy és néha másmiért is. Én azt mondom essetek neki, (persze csak az első után) :)

Ja és majdnem elfelejtettem a borító utáni nyáladzást:D Ha lehet még szebb lett mint az első... Nagyon remélem, hogy itthon is marad ez :)

 

1

1