Our Happy Hours2014.01.04. 22:32, nanami
Watashitachi No Shiawase Na Jikan
Vannak idők amikor aggódom. Vajon eljön-e az a nap, mikor már egyáltalán nem találkozom semmiféle egyedi művel? Mikor már egyszerűen nem lesz értelme kutatni valami megindító, valami igazi élményt nyújtó alkotás után? Erre a kérdésre nemigen tudnék választ kapni senkitől. Annyi viszont teljesen bizonyos, hogy az a nap ma még nem jött el.
A Watashitachi No Shiawase Na Jikan - Our Happy Hours a dél-koreai Gong Ji-Young regényéből készült manga adaptáció, ami egy japán és egy koreai művész kezei közül került ki. A manga (maradjunk ennél akkor is, ha az egyik művész koreai) nem hosszú, mindössze nyolc fejezetből áll, és mivel a regénnyel eddig még nem találkoztam, nem tudom megmondani, hogy mennyire cselekményhű az adaptáció. Annyi viszont teljesen bizonyos, hogy az egyik legjobb manga élményt adta, megalapozva a nagy elvárásokat az év további részére is.
A történet középpontjában két megtört szereplő áll. Az egyik egy zongorista nő, aki már háromszor kísérelt meg öngyilkosságot elkövetni, a másik pedig egy halálbüntetésre ítélt férfi. A két szereplő végtelenül különböző. Míg a fiatal nő, aki habár apját hamar elvesztette, anyjával jómódban élt sikeres zongoristaként, a férfi élete folyamatos küzdelem, maga a pokol volt folyamatosan már egészen kicsi kora óta. Miután alkoholista apja meghalt, árvaházba kerültek vak öccsével, ahonnan bántalmazás miatt el kellett jönniük. Az akkor még csak 13 éves Yuu, hogy valahogy el tudja tartani a látássérült testvérét prostitúcióba kezd. A testvére nem tud élni a tudattal ezért egy nap megöli magát. Yuu élete innentől egyre inkább lejebb vezet, míg eljön a pillanat mikor gyilkosságot követ el. Persze Juri sem egy elkényeztetett gazdag nőcske aki megunta az életet. Az anyja aki híres zongorista volt, lányát hibáztatja amiért szülés után már többé nem tudott játszani. Juri, hogy anyjának megfeleljen minden pillanatát a zongorának szentelte egészen a tizenhatodik születésnapjáig, amikor a zongoratanára megerőszakolta. Juri és Yuu között egyetlen hasonlóság van: egyikük sem akar már élni. Ez lesz az a tényező ami a két szereplő találkozásához vezet.
Ez a manga egy rendkívül nehéz, szívszorító mű, ami arra késztet, hogy átgondold azt, amiben hiszel és megkérdőjelezd önmagad. Meglep azzal, hogy megtalálod az apró boldogság apró jeleit az oldalakon és a reményt, hogy lehet még jobb is. A végére a két megtört szereplő eljut oda, hogy beismerje, igen, most már élni akar. A törékeny szerelem ami a börtön falai között kialakult, egyszerre volt sötét, és végtelenül tiszta. Hiába láttam tisztán rögtön a kezdetektől fogva, hogy merre halad a történet nem tudtam nem reménykedni. Megszerettem Yuu-t és Juri-t és a végén vérzett értük a szívem. Habár vannak pozitív aspaktusai, és a végkifejlet teljes, ez nem egy vidám történet. Míg több könyv megríkatott már, és megkönnyezem a történeteket amit arra nagy ritkán érdemesek, nem vagyok egy sírós ember. Nem úgy vagyok összerakva. Mikor olvastam a véleményeket, hogy sírás nélkül nem lehet megállni, még szkeptikusan is csak maximum egy pár könnycseppre számítottam. Nem egy telefújt textil zsepkendőre és vörös szemekre...ez a manga kitépte a szívemet, földhöz vágta, aztán még rá is taposott csak, hogy biztos legyen. Ezután mégis magabiztosan kijelentem, hogy habár nem (de tényleg nem ) vagyok mazoista, de ez a mű maga volt a tökéletesség. A mangaka eddigi műveit is mindet szerettem, ezután viszont szisztematikusan egyenként levadászom a többit is.
|