'A good girl. A bad boy.

A fairy tale that's true.

A truth that is no fairy tale.'

"Anna-t lenyűgözi Abel, a szeszélyes, iskolai drog díler a katonai stílusú hajvágásával és a sötét, kék szemével. Egy nap felfedezi a titkot:  Abel neveli a hat éves húgát, Micha-t, egyedül. A barátai figyelmeztetése ellenére, Anna enged a vonzásnak és annak a tündérmesének a varázsa alá kerül, amit a fiú a húgának mesél az elárvult királynőről akit vadászok üldöznek, hogy megszerezzék a kincset amit őriz: a gyémánt szívét. Ez egy történet párhuzammal a valósággal. A szociális családvédelem és Micha erőszakos apja könnyen elvetetik Abletől a húgát ha felfedezik a körülményeiket. De mikor az emberek akiket Abel beleszőtt a meséjébe holtan bukkannak fel, Anna szíve az ami veszélybe kerül. Beleszeretett volna egy gyilkosba?"

Erről a könyvről nem lesz egyszerű írnom, tekintettek arra, hogy még jórészt  sokkban vagyok az olvasása után, de megpróbálom érthető, összetett mondatokban összefoglalni mi is a Storyteller.

Mikor kiválasztottam ezt a könyvet vagy durván két hónappal ezelőtt, valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy ez igazából egy romantikus thriller. Mivel a thriller nem igazán az én műfajom, kijelenthetem, hogy  szinte sose olvasok ebben a kategóriában. Gondolom ezért is kellett, ennyit várnia a kicsikének a polcomon miután vettem a bátorságot és végre kezembe vettem. És milyen jól tettem! Antonia Michaelis valami fantasztikusan felépítette az egész történetet. Bevallom a könyv eleji első fejezetre nagyon sokáig azt hittem, hogy az igazából prológus.Fogalmam sincs miért, nincsen kiirva sem meg semmi, de mégis kb az utolsó ötven oldalnál esett le, hogy na ne basszus lehet mégse, de akkor is csak a könyv végére voltam biztos. Mármint biztos abban, hogy hatalmas badu tudok lenni:D A szereplők nagyszerűen fel vannak építve. Annatól kezdve, Abelen át minden egyes szereplőt sikerült megszeretnem. Na jó kivéve talán Bertilt, de...és itt jön a de amit nem fejthetek ki mert hatalmas spoiler lenne, és akkora bűnt nem bír el a lelkiismeretem, hogy elspoilerozzak egy ilyen jó könyvet. A csattanó fele akkora sem lenne. Azt hiszem kezdem érteni a thriller rajongókat:) Szóval az írónőnek sikerült elérnie, hogy a szereplők teljesen életszerűnek tűnjenek, a tetteik, a mondataik, semmi sem lógott ki a sorból.

Egy tökéletesen megírt történet ez, egy lenyűgöző szereplőgárdával fűszerezve. Ami nagyon meglepett, hogy a romantika és a thriller mennyire jól megfért egymás mellett. Szerelcsére nem éreztem azt, hogy a rózsaszín trutyi eluralkodna akárhol is a könyvben. Ha egy szerelmes könyvben utálom a nyáladzást, akkor itt még jobban elborzasztott volna, tekintettel arra, hogy mennyire élveztem a könyvnek azokat a részeit, ahol a gyilkos fejébe láttunk bele egy pillanatra. Az elején féltem, hogy mit fog ebből Antonia Michaelis kihozni, mert egyetlen félresikerült próbálkozásom a műfajjal ( Az eperszedő....brrr), finomam szólva is kataszrofálisan sült el, de felesleges volt aggódnom. Míg az eperszedőben az embernek kiszúrta a szemét a gyilkos személye, itt lehetetlen volt megmondani egészen a könyv végéig. Egyre csak történnek a gyilkosságok, és több gyanús figura is van, Bertiller az élen, de semmiben sem lehetünk biztosak, mert az összes bizonyíték Abelre utal. De a gyilkos gondolatai,  mintha csak Bertiléi lettek voltna. A végére már a hajamai téptem annyira tudni akartam, hogy mi van. Azt az eshetőséget nem voltam elhinni, hogy Abel is lehet a gyilkos szóval őt már az elején kizártam. Abelt szerettem és pont. Bertiltől a hideg is kirázott már az első csodálatos találkozástól kezdve, szóval kb abban a pillanatban döntöttem el, hogy igen ő lesz az. Tipikus pszihopata.  Stalker ? Pipa. Mindig felbukkan? Pipa. Még a hidegvérrel gyilkolós is komment is megvan. De hát nem csak ő a gyanús! Akkor, hogy is van ez? Kb végig pörgött az agyam, taglaltam a lehetőségeket, próbálgattam összekötni a dolgokat. És ez amit annyira szerettem a könyvben. Mindig meg tudott lepni, és közben izgalmas, és néha még egy-két poén is volt benne. Na és nem utolsósorban, nem egy komoly témát hoz fel, ami nagy gyengém könyvek tekintetében. Drogozás, pedofília, csak, hogy párat említsek.

Számomra különleges színfoltok voltak azok a részek, amikor a kis királynő történetét követhettük figyelemmel. Nagyon szépen megírt és érdekes, egy nagyon komoly, sokszor szívfacsaró sztori egy gyerekmese köntösébe bújtatva. 

Hatalmas pluszpont a gyilkosért. Komolyan. És most ugye nem arra gondolok, hogy nem tudtam kitalálni, hogy ki volt az, azon már túlvagyunk. Most magára a karakterre gondolok. Nem tudom, taglaltam-e már, mennyire utálom azokat a BIZONYOS gonosz karaktereket. Tudjátok, akik gonoszak, mert csak. Mer' mér ne? Sosem találom őket hihetőnek, pláne nem megkedvelhetőnek.(És ha valaki vitatkozna arról, hogy mennyire kedvelhető egy gonosz karakter, ne tegye, mert ebben az esetben mindvégig kiállok az igazam mellett, elszántságom pedig egy jediével vetekszik.:D Igenis vannak zseniális, ÉS szerethető gonosz karakterek). Aztán vannak azok az igazi, hidegvérű szociopaták, de ők ugye megint egy másik kategória, nem sorolandók  ők sem a 'gyilkoljunk mer' mér ne' kategóriába. Szóval. Ugye az indítékot egészen a végéig, nem tudjuk, amíg fény nem derül a gyilkos kilétére, és a gondolatai alapján feltételezhetnénk, hogy igen, egy örülttel van dolgunk, de nem! Ez teszi ijesztővé az egészet. A könyv folyamán végigkíséjük a gyilkost. Nem vagyunk biztosak benne, hogy ő az, vagy még csak nem is sejtjük, és éppen ezért csattan akkorát a vége. Egyrészt, mert rájövünk, hogy ez BÁRKI lehetene, másrészt meg, mert miután minden kiderül, hiába ő a gonosz karakter, lehetetlen nem sajnálni, mert attól függetlenül, hogy borzasztó amit tett, az indokai érthetőek.

A könyvben igazából csak pár dolog volt amit zavart, és azok is inkább  preferációk, mintsem hibák. Itt többnyire Anna reakcióira gondolok, de megint ki kell emelnem, hogy ezek nem erőltetett írói késztetések, hanem inkább az amilyen Anna. Számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy-hogy lehet egyes dolgokat megbocsátani, de ez talán inkább az én személyiséghibám, nem az Annáé:D ÉS A VÉGE!! Basszus szó szerint vagy tíz percig bámultam a semmibe, mert nem bírtam felfogni, hogy ez megtörténhet. Egyszerűen nem voltam hajlandó elfogadni. Úgy értem, mégis miért nem lehetett jó vége?? Engem az ilyesmi mindig felhúz. Megszeretem a történetet, a karaktereket, szimpatizálok velük aztán ezt kapom?!(nem mondom mit mert nemm spoilerezek de na:D) Majdnem le is vontam egy pontot, de nem lett folna fair. Mert igenis egy tökéletesen megírt könyvről van szó, és tényleg ez az egyetlen befejezés, az egyetlen igazsságos, de nagyon-nagyon szomorú lezárás amit kaphatunk. 5/5