Jennifer L. Armentoutról nem is olyan régen még egy megveszekedett szót sem hallottam. Habár ez nem túl meglepő, figyelembe véve, hogy itthon még egyetlen könyvet sem adtak ki tőle. Ami mellesleg HATALMAS hiba. Ugyanis simán ki merem jelenteni, hogy a nő egy zseni. Hál' Istennek én meg egy szerencsés moly vagyok, aki gyakran böngészi a könyves blogokat, holmi finomság után kutatva. És persze ez a könyv nem más mint az egyik legkedvencebb csemegém mióta csak elolvastam.

És íme, a fülszöveg a kicsikéhez, de csak angolul, mert fordításban, végtelenül béna vagyok:)

"Starting over sucks.

When we moved to West Virginia right before my senior year, I'd pretty much resigned myself to thick accents, dodgy internet access, and a whole lot of boring.... until I spotted my hot neighbor, with his looming height and eerie green eyes. Things were looking up.

And then he opened his mouth.

Daemon is infuriating. Arrogant. Stab-worthy. We do not get along. At all. But when a stranger attacks me and Daemon literally freezes time with a wave of his hand, well, something...unexpected happens. 

The hot alien living next door marks me.

You heard me. Alien. Turns out Daemon and his sister have a galaxy of enemies wanting to steal their abilities, and Daemon's touch has me lit up like the Vegas Strip. The only way I'm getting out of this alive is by sticking close to Daemon until my alien mojo fades." (Goodreads)

Erről a könyvről aztán lehetne ódákat zengeni.Talán nem tökletes, vannak benne hibák, de akárhogyan is nézem, ez a könyv saját kategóriájában egyszerűen zseniális. Az írónő már az elején megvett magának a főhőssel. Ezen nem is kell csodálkozni, mert Katy Ann Swartz vagy csak Kitten(Cicuska) ahogy Daemon nevezi, egy tipikus könyvmoly, aki megszállottsága tárgyáról blogot vezet. A házukban-édesanyja nagy örömére-mindenfelé könyvek hevernek. Katy tipikusan az a karakter aki csendes, nem szereti a konfrontációt-legalábbis amíg ide nem költöztek. Csakhogy elhatározta, hogy megváltozik és nem lesz egy bystander. 

A könyv már az első oldalakon elvarázsolt. Amellett, hogy szerettem Katy karakterét(nem volt valami nehét azonosulni vele), gyorsan be is indult a cselekmény és pár oldalon belül találkozhattam a fülszövegben annyira beharangozott Daemonnal. Elég nagy elvárásokkal indultam-nemcsak a könyv, hanem Daemon felé is:D-és nem csalódtam. Imádtam a karakterét. Ahogy vártam tényleg egy bosszantó, arrogáns baromként viselkedett(persze nem mindig:), de pont ez adta a varázsát. A párbeszédeik Katyvel iszonyú mulatságosak voltak, szó szerint dőltem a nevetéstől. De amellett, hogy a könyv humoros, komoly témákat is szépen fel tudott vonultatni, ha nem is merült bele igazán mélyen max csak említés szintjén. Komolyan értékeltem, hogy az írónő nem kezelte felületesen a komolyabb témákat, nem tett bele egy-egy elemet csak azért, hogy el lehessen mondani a könyvről, hogy 'húú basszus ebbe ilyen is van'. Az ilyeneket tényleg utálom. Szerencsére Jennifer L. Armentout nem az a fajta író, az effajta sekélyesség a többi könyvére sem igaz. Az Obsidian óta, minden könyvét amit csak tudtam elolvastam, és még egyszer sem csalódtam, sem a sztoriban, sem a szereplőkben. Tudom magamat ismételen, de muszáj:egyszerűen zseniális:)

Még egy pozitívum, hogy szó sincs arról az instant, rögtön egy másodperc alatt belég szeretek és örök szerelmet vallok neked romantikáról, amitől már szó szerint kiráz a hideg. Épp ellenkezőleg. A két főhős habár vonzódik egymáshoz testileg-ami mind a kettőjüknek nyilvánvaló-nem kedvelik a másikat. Katyt bosszantja Daemonnak az-őrületbe-kergetlek személyisége, Daemon pedig ha akarná sem engedné magának, hogy érezzen valamit Katy iránt, inkább el akarja üldözni. A kettejük jeleneteit kivétel nélkül imádtam.
És nem lehet említés nélkül hagyni, hogy végre egy olyan könyvvel találkoztam amiben, nem a szokásos vámpír, vérfarkas vagy angyal fajok vannak, hanem űrlények. Hál' Istennek nem a visszataszító kis zöld lényekre gondolok, és nem is a Man in Blackben szereplő agyevő, óriás bogarakra, hanem egy totál új  idegen fajra, a Luxenekre, akik...Neem nem fogok spoilerezni, de nyugi annyit elárulok, hogy nem lehet semmiféle undorító ürlényekre számítani. Épp ellenkezőleg:) Mint már említettem Daemon is a húúafrancbaegygörögisten kategóriába tartozik:D Egyszóval szinte minden hibátlan a könyvben. Hihetetlen jó karakterek(semmi papírmasé figura!), új lények, jó világfelépítés. Az egyetlen hiba -ha egyáltalán hiba-a pár klisé jelenet. Az a pár tipikus Alkonyat jelenet, amit mostanába mindenbe beleírnak. De még ezeket sem tudom hibaként felróni, mert az írőnő stílusa messze kárpótol, és hiába van benne az a két jelenet ami miatt ezt meg kellett jegyeznem a könyv többi részére ez nem jellemző. Számomra abszolút egyedi és fordulatos volt, és ha voltak is benne apróbb részek amik kiszámíthatóak voltak, unalmasak semmiképpen. A vége pedig nem egy tipikus függővég, aminél a könyvet mintha a közepénél fejezték volna be(néha már tényleg szó szerint, hogy az aktuális karakterre éppen jegesmedve támad vagy valami...), és az ember érzi a késztetért, hogy a haját tépje, hogy most akkor mi van, hanem kapunk egy részleges lezárást, rengeteg megválaszolatlan kérdést, amivel tovább lehet vinni a sztorit. Vagyis a könv minden egyes kritériumot teljesített, amit csak egy sorozat első részének kell. Ja, és tudom, hogy azt írtam, hogy a könyv nem gyarapítja a tipikus-függővégesek táborát, de annyit mondthatok, hogy a lezárás, leglább olyan bosszantó, és az érzés, hogy a következő részt a kezedbe vehetsd pedig őrjítő. Aki most kezd bele, azoknak persze már könnyebb a dolga van, mert a negyedik rész, már augusztusban érkezik:)

Kedvenc jelenetem:áhh, gondolkoztam, hogy elkezdjem-e összeírni, de arra jutottam, hogy felesleges.       Az egészet imádtam. Ráadásul külön pluszpont a jelenetekért Daemon szemszögéből:). 

Lényeg a lényeg, a könyv 10 pontból 100-at kap!<3