Nanami ma írt nekem,hogy nézegette a lapot és egész jól haladunk,mert már négyet lehet lapozni a bejegyzéseknél :))
Úgy gondoltam,tényleg ideje haladni ezért kezdetnek kész a Kritika modul. Most már minden eddigi bejegyzést megtalálhattok ott.
Valahogy így:

Nanami Kritikái

Könyvek:
>> Jennifer L. Armentrout: Obsidian
>> Jennifer L. Armentrout: Half-Blood
>> Megan Vernon: How to Date an Alien
>> Tahereh Mafi: Shatter me
>> Alexandra Bracken: The darkest minds

Manga és sorozat:
>> Zettai Kareshi- Absolute Boyfriend

Sorozatok:
>> 2 Broke Girls

Gondolatok/bölcsességek:
>> Csak egy gondolat

Mahiya Kritikái
 

Filmek:
>> Million dollar baby
>> Halálos Iramben 6.

Gondolatok/bölcsességek:
>> Sweet dreams
>> Amit teszel, hatással van másokra
>> Money,Money

Készítettem pár Png képet is,remélem hasznát veszítek. Még csak Rihanna,Pink,Ashley Green és pár Disney kép található meg!..és természetesen a Grafikák modulban :D

Minden mű, legyen az egy könyv, manga, anime vagy éppen sorozat máshogy hat az emberekre. Mindig is szerettem volna betekintést nyerni egy író vagy mangaka fejébe, amikor éppen az alkotás folyamatában van. Mire gondolt mikor ezt írta? Vagy vajon a készítőjére is van olyan hatással egy manga vagy könyv mint aki olvassa őket? Ezt a csöppet szentimentalista gondolkodásmódot a Zettai Kareshi hozta elő belőlem. 

A Zettai Kareshi, egy a romantikus mangák alkotojának, Watase Yuunak a művei közül. A mangával először egy pár évvel ezelőtt találkoztam, mikor a Fushigi Yuugi manga után, elkezdtem böngészni a mangaka többi alkotását is. Miután elolvastam, az alapsztorit, ami már akkor is meglepő mértékben tetszett, gondoltam előbb nézek pár véleményt. Igaz nem túl hosszú a manga, de a 'nagyon sok a jó, nincs időm kaksit olvasni' hozzáállással megáldva, már akkor is igyekeztem kirostálni az értékelhetetlen salátakönyveket és tömeggyártású mangákat. Azonban a kommentek olvastam szinte mindegyik azt írta, hogy a végén nem lehet nem zokogni. Én meg, mint szerencsétlen ingerszegény környezetben élő, ráadásul fagyott szívű falusi liba örömmel vettem ezt a művet kihívásnak.  Még most is emlékszem, miután egyfajta transzban elolvastam a manga utolsó fejezetét, annyira sírtam, hogy levegőt alig kaptam. Az egész egy olyasfajta érzést hagyott maga után, mint amikor az ember tudja, hogy az életében az egyik legjobb dolog ért véget és egyáltalán nem biztos, hogy megint lehet-e majd olyan boldog, de mégsem csinálna vissza semmit. Annyira keresédes, hogy már inkább csak keserű, de így is megérte. Na, ilyen a Zettai Kareshi:) Aztán, meg most jó pár évvel a manga után, összefutok a Japán élőszereplős verziójával. Ha már a manga egyfajta 'bumm' érzéssel zárult, nem volt más választásom mint megnézni a Live-ot, hát nem?:) De jöjjön végre a sztori.

Riiko Izawát egymás után érik a szerelmi csalódások, ezért amikor a Kronos Heaven által feltalált, a világon legelső emberi 'szerető' robotot adják neki öt napos próbára, persze, hogy nem tudja visszautasítani. A robot tulajdonságait Riiko állította be úgy, hogy az ideális barátnak feleljen meg. Miután a humanoidot házhoz szállítják, a program egy csókkal 'ébred'. Riiko eleinte, több mint visszásan áll a dolgokhoz, hiszen az egészbe csak a depresszióban szenvedő lelke egy sötét zuga miatt egyezett bele, de egyre több időt tölt Night-al( a robottal), annál jobban kezd kötődni hozzá, valószínűleg meglepve ezzel saját magát is. 

Ez a leírás elég hézagos, de próbáltam úgy megírni, hogy mind a mangára, mind a sorozatra igaz legyen. De először nézzük a mangát.

A manga úgy gondolom, hogy kategóriájában minden egyes követelménynek megfelelt. Huhh, ez rohadt száraz lett, na fussunk neki mégegyszer:) Szóval. A mangát egy élmény volt olvasni. Tudom, csak magamat ismétlem, de Watase Yuunak sikerült úgy összehoznia a sztorit, hogy rengeteget nevettem a sok képtelen helyzeten, Night és Riiko ügyetlenkedésén, és közben mégis komolyan tudtam venni. Milyen furcsa megfogalmazás is ez egy ilyen művel kapcsolatban nem? De mégis igaz. A történet előrehaladtával, látjuk, hogy feljődik Night és Riiko kapcsolata, és ahogyan a lány is úgy, mi is szépen fokozatosan elfeletjük, hogy Night valójában egy humanoid. Robot. Vagyis nem ember. Ezzel itt jön a kérdés: Hogy lehet beleszeretni egy robotba? Hát igen, de Night nem egy átlagos robot (hát igen hol lenne akkor a sztori nem?). Night az első a fajtájából, a tesztpéldány. De arra azért senki nem számít, hogy személyiséget, önálló akaratot fedez fel. Na itt jönnek a képbe igazából a húzós kérdések, amiket még véletlenül sem áll szándékomban boncolgatni, mert ez a bejegyzés nem arról szól. Persze nem csak Riiko és Night a szereplőink. Ott van még Sooshi barát, később szerelemféle, valamint Mika a "barátnő"(huu de utáltam azt a nőt...). Szerelem, barátság, hűség és mindenféle bonyodalmak fellelhetőek a mangában úgyhogy szinte mindenki találhat magának benne valami kedvelnivalót. Ha mást nem a gyönyörű rajzolást:)

Az esetek többségében az adaptációk maximum jól sikerülnek. A kiemelkedően jó adaptációk manapság már egyfajta fehér hollónak számítanak. Hál' Istennek a Zettai Kareshi pont ezek közé tartozik. Ezen annyira meglepődtem, hogy majd' lefordultam a székről. Mostanába olyan adaptációkba futottam, hogy az borzalmas, viszont ez teljesít minden elvárt követelményt. Nem óhajtok itt egy kisregényt írni, szóval rövidre is fognám. A készítőknek meglepően jól sikerült átadniuk a manga hangulatát, ami egy élőszereplős drámánál, amit mangából adaptáltak, nem kis szó. Persze voltak változtatások, mint például az egész sztorit kivették a gimis környezetből és áthelyezték a munka világába a középiskola helyett, de ez csak javára vált mint a 

történetnek, mind pedig a karaktereknek. A változatosság kedvéért jó volt már egy olyan sorozatot nézni, ahol nem kellett a sok klisés tiniproblémával és hisztivel foglalkozni.  A szereplőket meglepően jól eltalálták, a hangjuk és a megjelenésük is nagyon passzol a magnabeli karaktereikhez. Az a pár effekt ami Night robot létét hangsúlyozta hatalmas pluszpont. Viszont a legnagyobb pozitívum azért jár, hogy a vége hű maradt a mangához. Így másodjára is telebőghettem a zsepimet, mert hiába tudtam (na jó sejtettem), hogy mi fog történni attól nem lett kisebb az érzelmi katarzis. Basszus, még mindig be van dugolva az orrom:D Egy szónak is száz a vége, ha valaki egy nagyon szép szerelmi történetet szeretne látni/olvasni, ami vicces és szomorú is egyben az bátran vágjon bele! 10/10

Aki még nem látta a Halálos Iramban 5. részét az azonnal, ismétlem azonnal nézze meg!!! A sorozat egyik legjobb része,de nem is írok róla többet mert most támadt egy zseniális ötletem,hogy majd arról is írok egy cikket :D
Hol is kezdjem? Nagy reményeket fűztem a filmhez az előző rész alapján. Hogy ez mennyire teljesült be?...először nézzük az alap sztorit:
Tartalom:
Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.
>>Forrás


Az első 10 perc után azt mondtam a bátyámnak,hogy ez kib***ott jó film lesz. Végre egy kis izgalom.
A szereplőket egyszerűen nem lehet nem szeretni. Egy nagy család. Szerintem senki nem tudja megállni,hogy ne röhögjön azon ahogy egymással kötekednek. Teljesen meg vagyok és meg is voltam elégedve a karakterekkel, mert kell,hogy valami fenntartsa a figyelmünket a kevésbé izgalmas részeknél is.
A történet..jó ötlet visszahozni Dom eltűnt szerelmét de egy kicsit túlzásnak éreztem az egészet. A rendezők tipikus hibába estek bele..próbálták megugrani a 5. résszel felrakott lécet. Sajnos,nem sikerült nekik. Bár itt is törtek/zúztak rendesen a srácok és eléggé látványos akció jelenetek voltak de túl sok és felesleges. A másik problémám,hogy az 5. résznél végig azt éreztem,hogy mekkora király már Dom csapata és,hogy átvágták a népet...itt viszont eléggé hátrányban éreztem őket. Elvileg ők lennének a legyőzhetetlen,zseniális csapat. Most nem így éreztem,inkább mintha csak szerencséjük lett volna.
Ja, nem akarom lelőni a poént de ami végképp kiakasztott,hogy Dom csapatának egyik tagja meghal...miért ? Miért gondolták úgy,hogy ez a film nem teljes,hogy ha valamelyik "fő szereplő" meg nem hal??..érthetetlen számomra.
Mindent összefoglal,nem fogom kivűlről fújni a film szövegét..inkább megnézem még egyszer az 5. részt!
Minden tisztelem Vin Diesel előtt de nekem ez a film:
10/7 pontot ér.

Most fejeztem be a könyvet, és öszintén szólva még egy kissé sokkban vagyok, de leginkább azért mert az első gondolatom az volt: HOL A FOLYTATÁS?! Miután remegő kezekkel bepötyögtem a drága Goodreadsbe, hogy mi is az amit keresek, arra bukkantam, hogy a következő rész, a Never Fade, október 13-án jelenik meg. Miután kellő mennyiségü hajat tépáztam ki a fejemből kinomban, mostmár mérsékelt nyugalommal készen állok megírni ezt a bejegyzést is.

' Amikor Ruby felkelt a tizedik szülinapján, valami megváltozott benne. Valami, ami elég riasztó ahhoz, hogy a szülei bezárják a garázsba, és hívják a rendőrséget. Valami, ami miatt elküldik Thurmondba, az egyik brutális, kormány által felállított rehabilitációs központba. Ő talán túlélte a betegséget ami majdnem Amerika összes gyermekét elpusztította, de rá és a többiekre valami sokkalta rosszabb vár: rémisztő képességek, amiket nem tudnak kontrollálni.

Most 16 évesen Ruby, egy a legveszélyesebbek közül.

Amikor az igazság kiderül, Rubynak éppen hogy csak sikerül elmenekülni Thurmondból. Most menekül, és elkeseredetten próbálja megtalálni az egyetlen biztonságos helyet az olyanoknak mint ő- East Rivert. Csatlakozik egy csapat gyerekhez akik megszöktek a saját táborukból. Liam a bátor vezetőjük, beleesik Rubyba. De nem számít, hogy mennyire vágyik rá, Ruby nem kockáztathatja, hogy közel kerüljenek. Azután nem, ami a szüleivel történt.

Amikor megérkeznek East Riverbe, semmi sem az aminek látszik, legkevésbé, a rejtélyes vezető. De más csapatok is munkálkodnak, emberek, akik semminél sem állnak meg, hogy Rubyt felhasználhassák a kormány elleni harcukhoz. Rubynak egy rettenetes döntéssel kell szembenéznie. Egy döntéssel, ami miatt talán az egyetlen lehetőséget kell feladnia egy olyan életre, amiért érdemes lenne élni.

Ez a fülszöveg bevallom nem nyerte el a tetszésemet, de mivel lusta dög vagyok megírni egy olyat ami spoilermentes, és még nekem is megfelel, be kell érnetek az eredeti szegényes fordításával.

Mikor először találkoztam a könnyvel tavaly, bevallom, nem igazán keltette fel az érdeklődésemet. Science fiction? Thriller? Ya? És még disztópia is? Éppen abban a szerencsétlen fázisban voltam, amin sok veterán moly átesik. Elegem volt  a sok tömeggyártott szemétből, és már azelőtt elítéltem a könyvet, hogy esélyt adtam volna neki. Hál' Istennek megint utamba került és ezúttal adtam mellette voksoltam az elolvassam-e szavazáson. És milyen jól tettem:) Ez a könyv ugyanis egy azon kevesek közül, amik rendesen fel tudnak rázni. A legelején miután belerázódtam abba a pár időugrásba, ami segít felvezetni a történetet, szó szerint magábaszippantott, és azután lehetetlen volt letenni. 

A szereplők zseniális módon ki vannak dolgozva. Egyik ok, amiért nehézkesen akartam nekikezdeni, az volt, hogy tinikről szól, és úgy éreztem, hogy a 15-16 évesek világa nem igazán nekem való már. Ha valakit ez tartana vissza attól, hogy kezébe vegye, sürgősen adjon magának egy mentális pofont (ahogy én is tettem), és nyugodtan ugorjon neki. Mert Ruby, a főszereplő, akinek a szemén keresztül látjuk az egészet, régen nem egy tini szintjén van. Az "rehabilitációs központ" ahol tartják őket, és a hozzá hasonlókat, kegyetlen és embertelen körülményeket mutat be, amit a legrosszabb ellenségemnek sem kívánnék. Őszintén szerettem Ruby karakterét, azt, hogy attól függetlenül miken ment át, még mindig képes volt meglátni a jót másokban. Persze nem egy tökéletes Mary-Sueval állunk szenben. Az írónő nagyon szépen felépítette Rubyt, és annak ellenére, hogy milyen passzívan indul, folyamatosan láthatjuk, hogy milyen potenciál van benne, és azt, hogy miután kitört a maga köré épített börtönéből, mire is hajlandő, hogy megmentse azokat akiket szeret. A jó tulajdonságai mellett, megvannak a negatívak is, de a naivitást, ami szerethetővé teszi egészen a végéig megőrzi. Rubyn kívül, ott van még Liam, Zu és Chubs is, ők azok akik kiegészítik a színes kis csapatot, akikhez a lány végül csatlakozott. Nem szeretnék belemenni egy részletes elemzésbe itt egyessével, hogy milyen nagyszerűek, reálisak, és szerethetőek a karakterek, mert ezzel nem mondanék sokat, nem hiszem, hogy ennyiből bárkit is rávennék arra, hogy elolvassa ezt a könyvet. Viszont ha azt mondom, hogy Alexandra Brackennek sikerült az, hogy mélységesen törődjek a karakterekkel, akkor még keveset is mondok. Minden egyes alkalommal, amikor a szereplők szenvedtek szinte én is éreztem a fájdalmat. Zu és Chubs, habár nem főszereplők, mégis olyan sokat hozzáadnak a történethez, hogy nem tudtam nem aggódni értük amikor szorult helyzetben voltak. A könyv utolsó fejezeteinél sírtam. Ezt a számomra felettébb idegesítő reakciót, csak nagyon kevés dolog tudja kihozni belőlem, de ennek a könyvnek sikerült. A történetnek végig izgalmas marad, egyetlen oldal sincs ami unalmas lenne, ellaposodna, vagy éppen kilógna a sorból. Miközben olvastam, végig tűkön ültem, és akármilyen gyorsolvasó vagyok a szemem egyszerűen nem tudta kielégítő sebességgel falni a sorokat.  Most, hogy elzengtem ezt a dicshimnuszt, azért még azt is hozzá kell tennem, hogy a könyv nem tökéletes. Apró hibák vannak benne, amik olvasás közben feltűntek, de annyira jelentéktelenek voltak, hogy még egy tábla csokiért sem tudnám őket felidézni. Valamit viszont azért muszáj megjegyeznem. A fülszövegből következtethetünk arra, hogy a könyvben romantika lesz. Igen ám, de ha valaki ezért kezdi el, csalódni fog, ugyanis nem ez a könyv lényege. A hangsúly máson van, akkor is ha a romantika is náha több, néha kevesebb szerepet kap. Viszont ha valaki szereti az olyan könyveket ami izgalmas, elgondolkodtató, szomorú, megdöbbentő, sokkoló és még szerelem is van benne akkor annak a The darkest minds-ot nagyon tudom ajánlani.10/10

Ui: Chubs ajánom, hogy visszatérj! Az erő legyen veled:)

Ígérem holnapra megpróbálok valami normális bejegyzést összehozni,de addig is ezeket meg kellett osztanom veletek :))











Forrás: Tumblr